Közép- és Kelet-Európai Református Presbiteriánus Egyház

Bullinger szerepe az angol reformációban

Talán nincs még egy olyan reformátor, akit annyira mellőzött volna a modern kor, mint Heinrich (Henry) Bullingert, pedig több teológiailag megbízható keresztyén írást hagyott ránk, mint Luther, Kálvin és Zwingli együttvéve. A megírásuktól számított száz éven belül csak Svájcban több mint 400, valamint 50 európai kiadónál még számos további kiadást értek meg Bullinger munkái. Dekádok című művét, mely egy ötkötetes, egyenként tíz részből álló sorozat, 77-szer nyomtatták újra latinul, míg a német kiadások száma elérte a 137-et. Ezen kívül számos alkalommal kiadták angol, holland és francia nyelven is. Bullinger munkáit nemzetközi szinten elismerték és nagy becsben tartották tudományosságuk, nevelő hatásuk, rendszerezettségük, gyakorlati kegyességük és közérthetőségük miatt.

1586-ban John Whitgift angol érsek kiadta az Utasítások az szolgáló lelkészek növekvő tudásának érdekében című munkáját, melyben minden lelkészi szolgálatra jelentkezőt, akinek teológiai ismeretei hiányosak voltak, arra utasított, hogy vegyenek magukhoz egy Bibliát, Bullinger Dekádok című művét és egy üres füzetet. A jelentkezőknek minden nap el kellett olvasniuk egy fejezetet a Bibliából, majd leírniuk mindazt, amit megtanultak, valamint minden héten el kellett olvasniuk egy könyvet a Dekádokból, és abból jegyzeteket készíteniük. Negyedévente egy idősebb lelkésszel megbeszélték az olvasottakat, aki további utasításokkal látta el őket. A Dekádok angol nyelvű előszavának írója szerint Bullingerre nem jellemző a Kálvinnál időnként előforduló homályos fogalmazás, sem a Musculus-nél megfigyelhető bonyolult tudományosság. Bullinger képes megbízható és érthető tanítást tömören kifejteni úgy, hogy az érdekes, és könnyen megjegyezhető legyen. Az Erzsébet korabeli időkben ilyen magán tanulmányokat kellett folytatni, hiszen Mária véreskezű uralkodása sok tanítótól fosztotta meg az egyházat.

Énekelt, hogy betevő falathoz jusson

Henry Bullinger egy hétgyermekes család legkisebb gyermekeként született 1504. július 18-án a svájci Bremgarten nevű kisvárosban. Szülei, Bullinger Henrik és Wiederkehr Anna élettársi kapcsolatban éltek, bár apja plébános volt. Egyháztörténészek azt feltételezik, hogy az idősebb Bullinger megvesztegette az egyházvezetést, hogy engedélyezzék számára ezt az együttélést. Pedig Svájcot ebben az időben olyan demokratikus módon irányították, amely akkor még sehol máshol nem volt ismeretes: nem az érsek vagy polgári elöljárók, hanem az egyházközség tagjai választották meg lelkészeiket.

1509. május 12-én a kiemelkedően tehetséges ifjú Bullingert életkorához képest két évvel korábban beíratták a város latin iskolájába, ahol megtanult latin fogalmazásokat írni és olvasni, és liturgikus éneklésre is képezték. A gyermekeknek latinul kellett beszélniük az iskolában. Henry ebben az intézményben semmilyen vallásos jellegű nevelést nem kapott. Tizenkét éves korában a német-holland határnál fekvő Emmerich-ben folytatta tanulmányait. Apja megígérte neki, hogy szállásáról és ruházatáról gondoskodik, de ételért és minden más szükséges dologért házról házra járva kellett koldulnia, hogy megtanuljon együtt érezni a szegényekkel. Mivel Henrynek szép, képzett hangja volt, betevő falatját három évig szó szerint énekléssel kereste meg. Emmerichben Henryt arra bíztatták, hogy lépjen be a karthauzi rendbe, és legyen szerzetes.

Alig volt tizenöt éves, amikor a kölni egyetemre került, ahol megismerkedett Erasmus és azok tanításával, akik a Szentírást az arisztotelészi logika és etika fölé helyezték. Kölnt, Németország legnagyobb városát a „német Rómaként” emlegették, mert a római katolicizmus központja volt a térségben. A dóm főoltára mögött őrizték a három napkeleti bölcs állítólagos ereklyéit egy nagy arany koporsóban, így a kölniek úgy gondolták, hogy városuk a legmennyeibb hely ezen a földön. Köln a klérus irányítása alatt állt, és számos szerzetesrendet alapítottak itt. John Eckart és Johannes Tauler idejében sok német skolasztikus telepedett le Kölnben, köztük Nagy Albert és Aquinói Szent Tamás is. (…) Mindezeknek köszönhetően Köln vallásosságát nagymértékben meghatározta a miszticizmus.

A Krisztusban rejlő igazság

Bár Köln volt az egyetlen olyan egyetem Németországban, mely elégette Luther írásait, de a református nézetűek még itt is azt tanították, hogy a vallás nem az emberi logika vagy az emberi akarat terméke, hanem Isten akarata, ahogyan az a Szentírásban van kinyilatkoztatva. Kezdetben Erasmus igyekezett – befolyását kihasználva – megakadályozni az egyetemet az ellenreformáció melletti állásfoglalásban. Amikor az inkvizítor Hieronymus Alexandert 1520 októberében Kölnbe küldték, hogy az „eretnekséget” gyökerestül kiirtsa, arra számított, hogy hódító hősként fogadják majd, ehelyett azonban pápaellenes feliratokat talált városszerte, róla pedig tudomást sem vettek. A város elöljárói már nem ítélték el Luthert. Sajnos Erasmus és a bírák hamar megtörtek Róma nyomása alatt, és november 15-én újból elégették Luther munkáit, ugyanazon a napon, amikor a tizenhat éves Bullinger kézhez kapta baccalauresát (első egyetemi fokozatát).

Bullinger kritikus álláspontra helyezkedett Róma dogmáival szemben, és megvette első saját Újszövetségét. Jól tudta, hogy Róma az egyházatyáktól eredezteti autoritását, ezért munkáik alapos tanulmányozásába kezdett. Felfedezte, hogy az egyházatyák a Szentírásra hivatkoztak és ahhoz fordultak, visszautasítva mindenféle bálványimádást. Bullinger felismerte, hogy hitük tantételei éles ellentétben álltak az általa ismert katolicizmussal. Hamarosan megértette, hogy a megigazulás egyedül az Isten által ajándékul adott hitből van, és a megváltás Isten kegyelmén, és nem az emberek kétségbe vonható „jótettein” alapszik. Elvetette a gondolatot, hogy szerzetes legyen, és az Úr Jézus Krisztusban hitre jutott. Tizenhét évesen megszerezte a magiszteri fokozatot, és hat év távollét után hazatért Bremgartenbe.

Bullinger felismerte, hogy hitét nem rejtheti el, és bizonyságot kell tennie Krisztusról, de nem tudta, vajon apja hogyan fogadja majd megtérésének hírét. Félelmei feleslegesnek bizonyultak, mert családja nagy szeretettel fogadta, és apja arra bíztatta, hogy maradjon meg állhatatosan a református úton. Nem sokkal ezután Wolfgang Joner, Kappel apátja tanári állást ajánlott Bullingernek. Mikor Bullinger – bizonyságot téve Jonernek – megvallotta neki, hogy nem tudná Rómát követni, válaszul az nyomban kinevezte az egyházi iskola főfelügyelőjévé. Bullinger azonnal új tanmenetet vezetett be, és az apró iskola nőni és virágozni kezdett. A következő hat évben a fiatal reformátor a 27 újszövetségi könyvből 21-ből prédikált az apátságban – németül, hogy a szerzetesek, világi foglalkozásúak, szolgálók, és a város egész lakossága részt vehessen a szolgálatain.

A reformáció Kappelben és Bremgartenben

1524-ben Bullinger minden kiábrázolást eltávolított a kolostor templomából, 1525-ben beszüntette a misét, és egy évvel később bevezette a református úrvacsoráját. A szerzetesek közül sokan megvallották Krisztusba vetett hitüket. Néhányan kiléptek és keresztyén mesteremberekként, földművesekként élték további életüket, mások azonban maradtak, és Bullinger vezetése alatt szolgáltak. A kappeli kolostor református teológia lett. Körülbelül 1523-ban Bullinger barátságot kötött Zwinglivel és Leo Juddal. Sok egyháztörténész – helytelenül – Zwingli pártfogoltjaként tekint Bullingerre; pedig méltán tarthatjuk vele egyenrangúnak, sőt jelentősége Zwinglién is túlmutat a reformáció kérdéseiben. Jelentős nézetkülönbségek voltak Zwingli és Bullinger között. Bullinger már két évvel Zwingli előtt képzett és küldött ki református igehirdetőket, akiket jóval kevesebb ellenállással fogadtak. Amikor 1524-ben Bullinger ki akarta adni nézeteit az úrvacsoráról, Zwingli kérte, hogy ne tegye, mert ő még nem bizonyosodott meg erről a kérdésről. Zwingli sok habozás után végül arra a következtetésre jutott, hogy az úrvacsora célja pusztán a „megemlékezés”. Bullinger azt tanította, hogy az úrvacsorában az Úr valódi jelenlétét tapasztaljuk meg, mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében, ott Ő maga is jelen van. Mindezek ellenére Bullinger elutasította mind a transzubsztancia (átlényegülés), mind a konszubsztancia (együttlényegülés) tanát – mindazokat a tanokat, melyek Krisztus testi jelenlétét hirdetik az úrvacsorában. (…) Bullinger nem helyeselte Zwingli részvételét a kappeli háborúkban, sem azt, ahogyan Zwingli bízott Bern harcias „református” politikájában. Bullinger a béke embere volt, s ezért Zwingli gyakran kérte közbenjárását a nehéz helyzetekben, melyekbe saját magát sodorta.

Anna Adischwyler

Mikor az apát és számos kappeli szerzetes megházasodott, Bullinger is felismerte, hogy szolgálatát nagyban támogatná egy feleség. 1527-ben Joner eltávozási engedélyt adott Bullingernek, hogy az feleséget találjon magának. Lutherhez hasonlóan Bullinger is egy egykori apácát választott. Hosszú levelet írt Annának arról, hogy szeretné elhívását egy feleséggel megosztani, nem titkolva el életének várható nehézségeit, szűkös anyagi helyzetét. Anna igen választ adott. Két héten belül megszervezték az egybekelést, de Anna édesanyja, Mrs. Adischwyler – aki egy szakács feleségeként – lányát egy gazdag férfinak szánta, megtámadta az eljegyzést. Bár a bíróság Henry és Anna javára döntött, Adischwyler asszony hajthatatlan maradt. Két év múlva azonban hirtelen meghalt, s a két fiatal összeházasodott 1529. augusztus 17-én.

Apa és fia együtt hitben

1529 februárjában a hatvanéves id. Heinrich Bullinger megvallotta gyülekezete előtt, hogy elfogadta a református hitet. December 31-én az új református szertartás szerint hivatalosan is házasságot kötött szeretett feleségével, aki negyven éve volt társa. A város elöljárói azonnal elbocsátották. Ezután az idősebb Bullinger vándorlelkész lett, s egyházat alapított Muriben (1529) és Hermetschwilben (1530). A bremgarteni gyülekezet is szerette volna visszahívni. Mivel azonban ő már máshol telepedett le, a gyülekezet végül fiát választotta lelkészének. Henry első prédikációját 1529 májusában otthoni gyülekezetében tartotta, hatalmas hallgatóság előtt. Témája Isten lélekben és igazságban való imádása volt. A lelki hatás óriási volt: az istentisztelet után a templom épületéből rögtön eltávolították a kiábrázolásokat és az oltárt, a gyülekezet pedig elkötelezte magát Isten és az igaz hit mellett.

Bremgarten csodálatos reformációt tapasztalt meg. A három év alatt, amíg Bullinger ott szolgált, prédikált a teljes Újszövetségből, lefordított harminc zsoltárt héberről latinra és németre, valamint az Ó- és Újszövetség könyveihez is írt kommentárokat. Megírta a svájci reformáció történetét is. Szolgálatának azonban hirtelen vége szakadt.

A reformáció és az ellenállás

Zwingli, Bern támogatásával úgy döntött, hogy kiéheztet öt katolikus régiót, s nem engedi, hogy azok demokratikus döntéseket hozzanak különböző kérdésekben. Emellett katonai beavatkozással is fenyegette őket. Bullinger tiltakozott Zwingli keresztyén ellenes módszerei ellen, de a katolikusok a könyörtelen üldöztetés miatt a református hit igaz megtartóit, a bremgartenieket hibáztatták, nem pedig Bern és Zürich ostoba politikáját. 1531. május 15-én maguk a katolikusok a haderő bevetése mellett döntöttek. Bern és Zürich rövid idő alatt hatalmas hadsereget toborzott, bár Bullinger és követői tudtára adták Zwinglinek, hogy értelmetlen dolog Isten Igéjét harci szekerekkel és lovakkal megvédeni. Bern és Zwingli meggondolatlanul Sebastian von Diesbach-ot bízták meg a haderő vezetésével, aki a reformáció nyílt ellensége volt, így amikor a katolikusok hadserege elérte Bremgartent, von Diesbach visszavonta „református” csapatait, és Zwingli a kisebb létszámú zürichi hadsereggel elesett. Bremgarten új vezetői száműzték a két Bullingert, és Bremgarten újra Róma igája alá került.

Zwingli harcias természete és Bern politikája jelentősen meggyengítette a reformációt. Róma befolyása ismét megerősödött. Ennek következtében az elkötelezett zürichiek felkérték Bullingert, hogy legyen a lelkészük. Nem olyan embert akartak, aki állítólagos keresztyén törvényekre épít államot; hanem olyat, aki a kegyelem idejét hozza el. Ezért mondják azt, hogy Zwingli mentett meg egy népet Rómától, de Bullinger volt az, aki gyülekezetbe hívta őket.

Kezdeti nehézségek Zürichben

Bullinger zürichi tartózkodása alatt az öt régió azzal fenyegetőzött, hogy beveszi a várost. A városvezetés provokatív választ adott. 1533 májusában Bullinger egy békítő zsinatot hívott össze, melyen felkérést kapott arra, hogy kérvényezze a város testületét, hogy ne írják elő a katolikus fennhatóság alá eső területeken élőknek, hogy miben higgyenek, de engedjék a zürichi lelkészeknek, hogy hirdessék Isten Szavát, és így a Szentlélek munkálkodjon. Úgy vélekedtek, hogy a Zwingli-féle politika provokatív, negatív és nem diplomatikus. Bullinger biztosította a katolikusokat, hogy Zürich semmiféle katonai lépést nem tervez ellenük, s így sikerült elkerülni a további háborút.

Luther nem támogatta Zwingli háborúját, azt hangsúlyozva, hogy Zwingli viselkedése tükrözi a teológiáját. Úgy vélte, hogy Zwingli fanatikus, aki vétkezett a Szentlélek ellen. Bullinger felismerte, hogy Luther keveset tud Zwingli átfogó úttörő teológiai álláspontjáról, s még kevesebbet a kappeli háborúkról. Ezért írt egy átfogó beszámolót elődje hitéről és a háborúk eseményeiről, mely enyhítette a kritikákat, kivéve Lutherét. Luther azt tanácsolta Albrecht von Brandenburg nagyhercegnek, hogy tiltson ki minden zürichi reformátust a tartományából. Így míg az egyik protestáns a másik üldözője lett, Róma önelégülten figyelte mindezt.

Zwingli eljárása az anabaptistákkal[1] szemben nagyon éles volt. Valójában attól félt, hogy titokban összeesküvést szőnek, hogy katonai erővel legyőzzék a zürichi vezetést, ezért ellenük fordult és üldözni kezdte őket. Bullinger a tárgyalás útját választotta, a berniek azonban ragaszkodtak az üldöztetés módszereihez. Bullinger zürichi tartózkodása idején – tiltakozása ellenére – Bernben negyven anabaptistát végeztek ki hitükért, míg Zürichben egyet sem. Bullinger mindenkit meglepett azzal, hogy az anabaptistákat legálisan támogatta abban, hogy megtartsák állampolgári jogaikat a diszkriminációval szemben. Az adósok egy része ugyanis úgy határozott, hogy az anabaptistáktól visszafizetés nélkül is kölcsönözhet pénzt, mert eretneknek tartották őket.

Reformok az egyházvezetésben és az oktatásban

Bullinger egyházi forrásokat használt, hogy iskolákat és más oktatási intézményeket alapítson, több száz új tanárt toborzott, és új tanmenetet és vizsgáztatási szabályzatot írt. Eltörölte a pozícióhalmozást, csökkentette a kanonoki külön javadalmakat, és ezeket arra használta, hogy kifizesse a tanárokat és lelkészeket, valamint juttatásokat adjon a diákoknak, így kímélve a városi kincstárat. A diákokat ösztöndíjjal más kantonokba, illetve Németországba, Hollandiába és Belgiumba vagy Angliába küldte, ahol Richard Cox, majd később Edmund Grindal gondoskodott róluk. Emellett rengeteg gyermek vesztette el szüleit a háborúban, és Bullinger arra buzdította munkatársait, hogy fogadjanak örökbe árvákat; ezzel is anyagi terhet véve le a közről. S bár magának Bullingernek nagy családja volt, ő maga is igyekezett példát mutatni azzal, hogy örökbefogadott két árvát, akik közül az egyik, Rudolf Gualter később Zwingli lányát vette feleségül, és Bullinger követője lett. Bullinger emellett új teológiai szemináriumokat is indított az 1520-as évektől. Angliának erre a 40-es évek végéig kellett várnia, Németországnak és Genfnek pedig az 50-es évek végéig. A fent említett Dekádok című munkájának egyik célja volt, hogy segítse a diákoknak megragadni a református hit alapigazságait, és a keresztyén bizonyság feladatait és szükségességét.

A Második Helvét Hitvallás

Bullinger sok munkája kiadásra került, de nevét talán mégis a Második Helvét Hitvallás tette ismertté. Az 1536-ban kidolgozott Első Helvét Hitvallásnak Bullinger csak társszerzője volt. A Második Helvét Hitvallás azonban Bullinger egyedüli munkája, amit eredetileg saját hitvallásaként írt meg. III. Frigyes pfalzi választófejedelem kilépett az Evangélikus Egyházból, és azzal bízta meg Bullingert, mint Európa vezető reformátorát, hogy írjon egy olyan hitvallást, mely igaz, apostoli hitként szemlélteti a református hitet. Bullinger elküldte személyes hitvallását, melyet elfogadtak, s mely hamarosan hazájában és külföldön is nagymértékben befolyásoló tényezővé vált az egyházakban. Először svájci és francia hitvallás volt, majd 1567-ben a Skót Református egyházak is elfogadták. 1571-ben a Magyar Református Egyház, majd pedig a lengyelek és csehek is elismerték. A református egyházakban a Heidelbergi Káté mellett – melyre ez a hitvallás nagy hatással volt – Bullinger munkája általánosságban véve a legismertebb.

Bullinger a hitvallásban nagyon sok kérdéssel foglalkozik. Munkáját olvasva megdöbbenünk azon, hogy az mennyire érvényes még napjainkban is.

A több mint ötven éves földi szolgálat vége

Felépülvén az 1564-65-ben végigsöprő pestisjárvány után, Bullinger heveny veseproblémákkal küszködött. Anna férje ápolása közben a pestis áldozata lett, és hamarosan meg is halt. Ezután egy éven belül Margareth, Elizabeth és Anna lányait, valamint több unokáját is elvesztette, majd a legtöbb munkatársát is. 1575. augusztus 26-án Bullinger már tudta, hogy földi vándorútja végéhez ért, ezért a lelkészeket és tanárokat Zürichbe kérette egy utolsó figyelmeztetésre, tanításra és búcsúra. Egy hosszú és alaposan kidolgozott beszédben buzdította megmaradt munkatársait és testvéreit, hogy a Lélek egységét őrizzék meg, és maradjanak hűségesek a hitükhöz, elhívásukhoz és szolgálatukhoz. Ezután egy helytálló intést küldött az elöljárókhoz ezekkel a végső szavakkal: „Az Atya kegyelme és Jézus Krisztus áldása legyen veletek a Szent Lélek erejével, és kegyelmesen tartsa meg városotokat és államotokat, becsületeteket, szeretteiteket és minden javatokat az Ő Szentséges védelmében, és őrizzen meg benneteket minden gonosztól!”

Szeptember 17-én tért az Úrhoz, s temették szeretett felesége, Anna mellé. Rudolf Gualtert nevezték ki a helyére, akit még életében ő maga választott ki. Választása, mint mindig, a legjobb volt. Kevés ilyen nagyszerű emberrel találkozhattunk, aki életében ilyen keveset hibázott.